fenyestollazat
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Idő
 
Mennyi az annyi?
Indulás: 2009-06-18
 
Ismerőseink oldalai
 
Tollazat napról-napra

A Fényes Tollazat első két éve (3.rész)

2011.12.03. 10:01, Tamás

A 2010-.es esztendő az Eötvös könyvtárban kezdödött nagyszámú közönség előtt.  Ez egy kiállítással egybekötött irodalmi est volt, amire Kanizsa Józseftől kaptunk meghívást. Másnap a Kösziben léptünk fel. Itt ugyan már kevesebben voltak, de az is egy remek est volt. 2010. március 5-én a Montázs Teaházban adtunk egy tavaszváró estet, amely nagyon sikeres, és jó volt. Itt történtr az, hogy Lajosék otthon hagytak egy kábelt, úgyhogy egy órás késéssel kezdtünk, de szerintem ezt senki sem bánta. Illetve itt történt az is, hogy Kanizsa József átkeresztelt minket "Fényes-Tollasnak"  és Viki véletlenül Béláként mutatta be Lajost. Szóval érdekes este volt,. az biztos

2010. április 16-án tartottuk első születésnapi estünket, ahol nemcsak mi léptünk fel, hanem a Macskaszem csinos hö lgyei adtak egy remek  koncertet is a Patakyban, nagyszámú közönség előtt. erre az estre jelent meg az első kiadványunk, egy négy oldalas újság, fotókkal, és a verseinkkewl. Ezuton köszönjük Oszvald Györgynek, hogy segített ennek a kiadványnak a létrejöttében. 

 

2010. juniús 25-én a Toroczkó vendéglőben léptünk fel, melyet az árvízkárosultak megsegítéséért csináltunk meg. Itt sajnos elég kevés ember jelent meg, de ennek betudható, hogy az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy megcsináljuk ezt az estet.

 

2010. augusztus 13-án egy új helyszínt avattunk:az Arvisura Nemzeti éttermet ahol fellépett velünk Görög Hajnalka énekesnő, és Kalmár Gergely énekes. Ez is egy fantasztikus este volt. Mindenki nagyon jól érezte magát.

 

2010. szeptember 17-én ismét a Kösziben léptünk fel Az Én Hazám című müsorral. Ez volt az első  olyan estünk-amely bár szép műsortt hozott- de de ahol egy-két ember 

jelent meg csak. Sajnos erről a helység vezetője tehetett, aki kiírta az ajtóra, hogy ez egy zártkörű rendezvény.Sőt, ki is zavart három embert, pedig az estünk ingyenes volt.

2010. november 16-án az Újhegyi könyvtárban mutattuk be ismét az Én Hazám című müsorunkat a Kőbányai Írók, Költők Egyesületének. Szerencsére ez sikeresnek volt mondható.

Azonban történt egy ewlég komoly változás is:Kovács Attila Penge bejelentete, hogy Skóciába költözik, mert ott kapott állást. Azóta is ott él, és reméljük, hogy megtaláta a számítását. Mi mindenesetre vissza várjuk a Fényesw Tollazat soraiba, mert egy nagyszerű költő, és egy remek barát. Ittz szerenénk megköszönni Wágner Zoltán, Oszvald György, és Tényi Katalin segítségét. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a színező.

 

2010. decemberében jelent meg a vezetőnk, Bánfi Ilona "Helen" első kiuadványa, egy színező, Karácsony címmel, amely nagyon sikeresnek bizonyult szerencsére.    

 

A Fényes Tollazat  második születésnapi estjét egybekötöttük József Attilával, és a Költészet napjával az Arvisurában, amely már a Menü Bisztró Étterem nevet viseli. Vendégművészeink Tatár Rózsa, és Hámori András voltak. Miután lement az Irodalmi része az estnek, egy fantasztikus buli kerekedett belőle. Nagyon jó kis este volt.  

 

S hogy mi lesz a Fényers Tollazat jövője?Azt még nem lehet tudni. Mi mindenesetre nem adjuk fel. Hiszen az Irodalom szeretet sztámunkra a legfontosabb, és az, hogy az emberek elfelejtsék pár órára gondjaikat, problémáikat. Találkozunk jövőre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2013.03.11. 23:47
2012.08.12. 09:39
2012.06.17. 10:24
2012.01.03. 21:15
2011.12.03. 10:01
Friss hozzászólások
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre