fenyestollazat
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Idő
 
Mennyi az annyi?
Indulás: 2009-06-18
 
Ismerőseink oldalai
 
Tollazat napról-napra

A Fényes Tollazat első két éve (2.rész)

2011.10.27. 16:50, Tamás

2009 október 2-án a a Fényes Tollazat a Petőfi Művelődési Házban Radnóti Miklósról tartott emlékestet melyen már az állandó zenészek Adorján Lajos és Hullám Borbála is felléptek, az est díszvendége pedig Bolla Géza bácsi volt, aki ugyanott volt fogságban, mint Radnóti, ismerték is egymást. Az est nagyon felemelő és szép volt.

2009 október 30-án már én is csatlakoztam a csapathoz és az első fellépésem a "Szerelem jegyében" című esten volt. A "Szerelem lángja" című versemet olvastam fel. Bár nem voltam izgatott, de ennek elllenére majdnem felrúgtam a miokrofont. Azon az estén Attila véletlenül kiboritott az asztalra egy pohár sört, és míg ment a műsor, azt takaritottuk le, de azért remekül szórakoztunk. Egy hónappal később az "Őszi-  téli" szösszenetek című esten már csatlakozott hozzánk Horváth(Wágner) Zoltán költő is, így teljes lett a csapat. S ezzel 2009-ben le is zártuk az esteket. Úgy volt ugyan, hogy decemberben lesz még egy, de az nem jött össze.Így megújult erővel vághattunk neki a 2010-esévnek!

 

folytatása következik!

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2013.03.11. 23:47
2012.08.12. 09:39
2012.06.17. 10:24
2012.01.03. 21:15
2011.12.03. 10:01
Friss hozzászólások
 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon